TUZSON-BERCZELI PÉTER (HU)

„Mikor a vásznakon megöregszik a régi festék, gyakran áttetszővé válik. Ha ez bekövetkezik, némely képeken elővillannak az eredeti vonalak: egy női ruha mögül egy fa tűnik elő, egy gyermek helyébe egy kutya tolakszik, a hatalmas hajó immár nem a nyílt tengeren úszik. Ezt a művészettörténet pentimentó-nak hívja: azt jelenti, hogy a festő időközben „javított”, meggondolta magát. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a régi elképzelés amelynek helyébe később egy másik lépett, módot ad arra, hogy lássunk, majd újra lássunk….

A festék már megöregedett, és én kíváncsi voltam, mit láttam hajdanán a vásznon, s mit látok ma…”

Lillian Hellman

Kedves Látogató!

Tuzson-Berczeli Péter vagyok, szeretettel köszöntöm honlapomon. Amennyiben érdeklődik művészetem iránt, örömmel látom vendégül virtuális "kiállításomon" és egy pillanatra megnyitom "műtermem" illetve "műtermi gondolataim" ajtaját... Hogyha kedve van, tartson velem!

1983-1985 között korai, absztrakt expresszionista "Lebegő objektum" képeket festettem. ("Magnetics Fields 02" olaj, vászon 110x110 cm, 1983.) 1986-1989: Kék-fekete, figuratív utalású "neoexpresszionista" látomások. ("Noli me tangere" olaj, vászon 50x70 cm, 1987.) 1989-1994: Absztrakt expresszionista, sárga-narancs-vörös domináns vásznak. ("Vadnyugati Story" olaj, vászon 90x140 cm, 1992.)

Ezt követték 1994 - 2014 között a monokróm vörös "pentimentó" évek. ("Az ismeretlen Hajléktalan emlékműve" olaj, vászon 100x140 cm, 1994. - Ugyanezen esztendőben a Szépművészeti Múzeum "Piranesi parafrázisok" című tárlatán volt látható-) Képeim többnyire olaj technikával készülnek, vászonra. Szándékaim és belső késztetésem szerint, képeim, meghatározatlan térben lebegő, elő- és eltűnő, nevenincs objektumok, élőlény-reminiszcenciák és folyamatok "déjá vu" jegyzetei. Motívumaim olykor az őskori barlangrajzok mágikus célzatú festményeit, az északi sziklarajzok formavilágát hívják segítségül. Számomra a történések meghatározó állapota az áttetsző sejtés és sejtetés. A képi fogalmazásmódomban egyfajta szubjektív elvonatkoztatásra törekszem és az egyes állapotlenyomatok rétegeiből véletlenszerűen kivágott biológiai élettereket nagyítok fel.

Egy sajátos művészeti műfajban, a mozigrafikában is kipróbálhattam magam. A kilencvenes évek során, a Budapest Film grafikusaként együtt dolgoztam Fazakas-Koszta Tibor festőművész barátommal, Gábor Imre, Romvári János, Ducki Krizysztof és Rácmolnár Sándor festő-grafikusokkal.

"Szakmai ínyencségként" tartom számon, hogy 1996-ban - Gerő Péter producer barátom felkérésére - egy képemmel "támogathattam" a József Attila Színházban rendezett "DRÁMAÍRÓ VERSENYT". Vándor Éva színművésznő, a "legjobb női alakításért" címmel, kapta meg, a "Tűsarkú mosolyok" című festményemet, amelyet Gyurkovics Tibor költő barátunk nyújtott át.

1998-ban a Stílus Alapítvány támogatásával a "Római Magyar Hét" képzőművésze voltam, Bereményi Géza író, Bogányi Gergely zongoraművész, Eperjes Károly színművész, valamint a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta megtisztelő társaságában. Morfondírozó és lassú szakmai életvitelem mellett, amiről ellenben "elhíresültem" az, hogy közel huszonöt éve csak "vörös" képeket festetek.

Gondolataimban kutakodva, minduntalan visszaköszönnek Lillian Hellman bevezető szavai miközben éveken keresztül, monomániásan festem áttetsző „rétegeimet”... Mintegy mesterségesen megidézve a "PENTIMENTÓ"-t, kutatva a jelenség adta mozgástér következményeit, képeim javarészt az áttetsző sejtelmességen alapul, egyfajta "hol volt, hol nem volt" állapot...

Köszönöm megtisztelő látogatását! Érdeklődése esetén kövesse a Facebookon is a Tuzson Műtermet.

2009 -2021